Elit bőr – visszajelzések

“Ez volt az első könyv amit az írónőtől olvastam és nem az utolsó.
Tetszett,jó könyv,jól haladtam vele.”

BékésiMarcsy
(2020.12.20.)

“Ma kiolvastam az Elit bőrt!!! Most Ő az első számú kedvencem. Még kettő könyv van vissza. Nagy érdeklődéssel várom milyenek lesznek??? Már csak egy kérdés jár a fejemben,mi lesz ha elolvastam mind az öt könyvet??? Mit fogok olvasni??? Francesca csak gratulálni tudok a szerzeményeidhez!!!! Köszönöm,hogy megírtad számunkra!!!”

Sz. Marcsi
(2019.09.29.)

“A testvérek közötti kapcsolat gyönyörű ábrázolása, egy tipikus Francescás dráma történetbe burkolva. Ajánlom!”

irodalmihungarizmus_citromail_hu
(2019.03.29.)

“Ismét nem csalódtam az írónőben. Kezdem úgy érezni, hogy rossz könyvet nem tud írni. Persze ismét olyan témába vágta a fejszéjét, ami nem hétköznapi, de ezért szeretem igazán. Kezdem azzal, hogy igazából ezt a regényt „a könnyebb olvasmány”-nak szántam, nos ez nem jött össze, de nem bánom.
Haragszom az írónőre, mert ismét olyan könyvét sikerült olvasnom, amit nem tudtam letenni, sokszor még hajnalok hajnalán is olvastam, szinte végkimerülésig. S ha lett volna rá napközben erőm, szerintem egy hétvége alatt kiolvastam volna. Nagyon tetszett ismét, köszönöm az élményt.”

Baranyai Lilla
(2019.03.09.)

“Nehéz ilyet mondani egy ilyen könyvre, de mégis az írónőnek ez egy kissé könnyedebb könyve, mint amilyen a Daniel vagy a Megsebzett volt. Minden sorát élveztem, remekül gördülékenyen ír. Az ember szinte falja a szavakat, amik egymást követik. Ez minden könyvénél így volt eddig. A történetben nagyon tetszett ahogy a fiú a húgát oltalmazza. Egy ilyen fiatal kislánynak a szülei elvesztése nagyon megviselő, és Chris a saját fájdalma ellenére is szívvel lélekkel bánt a testvérével.”

Németh Annamária
(2019.03.01.)

“Meglepően jó könyv, minden sorát élveztem. Az elején egészen más fajta történetet sejtettem, de kellemesen csalódtam. Nagyon örülök, hogy véletlenül a kezembe akadt ez a könyv. A testvéri szeretet pedig lényűgözően felépített volt benne én szívből ajánlom mindenkinek.”

Whitesz
(2018.08.15.)

“Nagyon tetszett, mert egy remek könyv a testvéri szeretetről. Engem nagyon meglepett a végén lévő fordulat, bár mindig volt egy sejtésem, hogy nem véletlenül kerültek oda a gyerekek. Példaértékű, hogy Chris mit meg nem tesz a húgáért, még saját fájdalmát és félelmeit is képes átlépni. Az Írónő könyveihez hűen ez is mindig fordulatos, lelkileg mélyreható és megérinti a szívét lelkét az embernek. Minden embernek egyszer kéne egy ilyen könyvet elolvasni, én csak ajánlani tudom.”

KTimi
(2018. június 18.)

Kedves Francesca H. Nielk!
Ismét egy csodalatos könyvet vehettem a kezembe, amit nagy izgalommal vártam.
Izgatottságom beigazolódott„ megint egy olyan nagyszerű könyvet olvashattam, amiben egy szomorú, borzalmas esemény után, segítséggel, és önakarattal, sok fájdalom (ami fizikai és lelki) tűrésével, majd leküzdésével, a testvéri szeretet (ami szinte rajongásba ment át) az ösztönös féltés, másnak jót akarni (-én nem számítok-) önfeláldozónak lenni a rejtély megoldása miatt, s amikor minden megvilágosodik, megbékélni a múlttal és jelennel.
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet is, és minden könyved olvasása után vannak konzekvenciák, amit le lehet vonni…..pl.;semmi sincs ok nélkül….
Köszönöm, további sok sikert kívánok, mindenkinek jó szívvel ajánlom a Könyveit, mert lehet tanulni belőle, (mert itt nem az számít, hogy mennyi éves az írónő, minden úgy van leírva, hogy az félreérthetetlen, egyértelmű).
Nagyon várom a következő könyvet.”

Hlavicza Erzsebet Etel
(2018. február 19.)

Kedves Francesca elolvastam az Elit bőr könyvet. Nem vagy egy sablonos író! Mindig meg tudsz lepni,amit köszönök. Szinte magam előtt látlak, amint dolgozol, ahogy írsz. De nem is Rólad akarok írni/ez ki kikívánkozott/. Nos könyv,ahogy levezetted fenomenális. Egyébként az eleje táján tudtam ki a srác, szinte biztos voltam benne és ez volt a baj. Ugyanis abbahagytam az olvasást és a végén megkerestem,hogy jól gondoltam-e. Ezek után visszatértem az abbahagyott részhez és olvastam tovább. Kíváncsi lettem hogyan és mikor mondja meg a gyerekeknek. Fájdalmas, kilátástalan helyzetekkel tűzdelt szenvedés . Örültem,hogy magára talált a kitartó végtelen türelem hatására. Én egyik helyébe sem tudom beleképzelni magam.én türelmetlen vagyok, ilyen tragédiában sem volt részem. Írj tovább az olvasók örömére. Várom a következőt. Sok sikert kívánok.”

Irén Steiger
(2018. január 21.)

Ma fejeztem be a harmadik Könyved olvasását, ami után megint csak azt tudom mondani, köszönöm.
Olyan történet, ami annyira lekötött, hogy az Árpád-híd helyett a Margit-hídig mentem a HÉV- vel, de nem bántam….Nagyon izgalmas,… öröm, tragédia, félelem, szeretet, háborgás,….sorolhatnám, a lényeg, megint egy csodálatos könyvet Írtál, amiből még én is tanultam.
Minden alkalommal újabb izgalmak és kedves, megható (vegyes) érzelmek törtek fel bennem.Csak GRATULÁLNI tudok.
Remélem a következő Könyved is hamarosan megjelenik és olvashatom.
További sok sikert kívánok egy olvasód.”

E. E. H.
(2018. január 20.)

Mint már megszokhattuk tőled ez a könyved is fordulatokkal izgalmakkal teli volt. Élvezetes olvasmány és történet. Minden könyvedet jó volt olvasni. Egy könyv attól könyv ahogy pont Te írod. Izgalmasan, addig feszíted az embert vele hogy nem lehet abbahagyni és várjuk hogy mikor lesz a fordulat. Nagyon tudatosan vannak megírva. Nem is tudom milyen kategóriába lehetne sorolni őket, talán dráma, de több minden van benne.
Jó a Daniel pszicho thriller az biztos még mindig.
Nagyon köszönöm hogy elolvashattam az Elit bőrt is.😊 Továbbra is maradok hű olvasód és szeretettel várom a soron következőt❤❤❤

Kjd Ritus
(2018. január 15.)

Befejeztem az Elit bőr-t. Nagyon lélektani volt és nagyon tetszett, ahogy Francesca ábrázolta Chris lelki tusáit. Megint csak gratulálni tudok, mint minden könyve után. Nagyon tetszett, lebilincselő volt. A könyv végig izgalomban tartja az olvasót. Nem lehet tudni, hogy mi lesz, hogy mi fog történni. Nagyon köszönöm az élményt Francesca! Sosem csalódok benned! További sok sikert kívánok Kedves Francesca! Oltári nagy leszel, a nagyok között!”

Szabó Erzsébet
(2017.12.18.)


Francesca H. Nielk 2024
Facebook oldal | Instagram | YouTube csatorna | Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A vállalkozás létrehozását és fejlesztését a „Vállalkozó Start” program keretében az OFA Nonprofit Kft. támogatta.
A támogatás forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosította.


RENDELÉS