KÍSÉRŐ ÁRNY III. fejezet

A teljes harmadik fejezet!

 

“Jake és Dustin elterülve feküdtek a viszonylag terebélyes kanapén. Mindkettőjük pontosan ugyanúgy az asztalon pihentette a lábát, ugyanúgy fonta karba a karját. Szinte ugyanabban a pozícióban voltak, mintha csak egymás klónjai lettek volna. Egymás tökéletes tükörképei.
Egyszerűen akkora volt a hasonlóság – nemcsak a külsőségekben, hanem minden egyes mozdulatukban is –, hogy jóformán a saját rokonaik sem tudták megkülönböztetni őket. Egészen addig, amíg beszélni nem kezdtek. Abban a pillanatban, hogy bármelyikük megszólalt, már azonnal lehetett tudni, hogy melyikük kicsoda.
Az egyedüli, ami tisztán érezhető különbség volt, az a személyiségük. Míg Jake komolytalan és életvidám, addig Dustin vele ellenben, nyugodt volt és merengő típus. Aki mindig is az élet értelmén töprengett, már tinédzserként is. Azonban bármennyire is különböztek, ha együtt voltak, szinte átszellemültek, egy emberként éltek. Mindig minden körülmény közt ott voltak egymásnak, és nem volt semmi és senki, aki ezt tönkretehette volna.
– Kérdezhetek valamit? – csúszott feljebb Dustin, majd a kezébe vette az asztalon lévő sörösüveget, és nézni kezdte.
– Persze – válaszolta Jake egyszerűen, aztán ivott egy kortyot a saját italából.
– Szerinted – kezdett bele óvatosan, hatalmas hezitálással, hiszen egyáltalán nem volt benne biztos, hogy szabad lenne-e belemennie ebbe –, ha meghalsz… mármint a tested vagy mi… akkor… eltűnsz? – pillantott félénken a testvérére.
– Fogalmam sincs – rázta meg Jake enyhén a fejét, miközben maga elé meredt a semmibe. – De igazándiból nem is akarok belegondolni – harapott az alsó ajkába és helyeslően bólogatni kezdett, miközben tisztán látszott az arcán, hogy pontosan tisztában van a helyzet komolyságával.
A baleset óta ez volt az első alkalom, hogy hagyta felszínre törni a valódi érzelmeit, nem pedig valami hülye viccel ütötte el a félelmét, ahogy mindig is szokta.
– Nem akarlak elveszíteni – ismerte el végül Dustin keservesen, és bár ez nyilvánvaló volt úgy érezte, muszáj, hogy ezt a testvére is tudja.
– Én sem akarok még elmenni – hajtotta le a fejét komolyan, majd nedvessé vált tekintettel a bátyjára nézett.
– Ugye tudod, hogy amikor a pokolra kívánlak, mert állandóan körülöttem legyeskedsz, azt nem úgy értem? – pillantott fel Dustin fájdalmasan.
– Persze – válaszolta halkan.
– De most komolyan – nyöszörögött gondterhelten. – Gőzöm sincs, mit kezdenék nélküled. Nem tudom, hogy ez az egész hogyan lehetséges, de nagyon örülök, hogy pont velem történik meg, mert így legalább még… – hallgatott el hirtelen, és képtelen lett volna folytatni, de nem is volt szükséges:
–… még maradt egy kis idő – fejezte be Jake a mondatot a bátyja helyett.
– Igen.
– Ezt most ugye azért kérdezted, mert a doki szerint egyre kevesebb az esélyem, igaz?
Dustin beismerően bólintott, miközben az ujjait bámulta, amiket megállás nélkül tördelt, még úgy is, hogy a kezében volt az üveg.
– Szóval meg fogok halni most már tényleg – nézett le gyászosan az ölére, miközben izgatottan sóhajtozni kezdett.
– Én… – tette le az üveget a földre, majd teljes testével az öccse felé fordult, hogy vigasztalni kezdje, hiszen szörnyű volt látnia, ahogy a nagyszájú fiú, hirtelen összeomlik, de Jake beléfojtotta a szót:
– Dustin – nézett fel kétségbeesetten, majd egy hatalmasat nyelt, hogy folytatni tudja.
– Hm?
– Akkor, ha tényleg így állunk, megtennél nekem valamit? – kérdezte megtörő hangon, majd megköszörülte a torkát, hogy ténylegesen összeszedje magát.
– Persze, akármit – dörzsölte meg erőteljesen a szemét, aztán vakmerően a fiúra nézett.
– Ki akarom élvezni az utolsó körömet – nézett fel könnyekkel a szemében, és édeskeserűen a bátyjára mosolygott.
– Mit szeretnél csinálni?
– Kihasználni minden egyes megmaradt percet – felelte elmerengve, majd határozottan a bátyjára nézett. – Velem vagy?
Dustin helyeselően bólintott, miközben a szíve darabokra hullott szét, de tudta, bármit is akar a fiú, ő az élete árán is megteszi. Muszáj megtennie, mert ennyivel tartozik mindkettőjüknek.
– Mit akarsz csinálni? – kezdett bele a saját könnyeit nyeldesve, és próbált erős maradni.
– A spanyol tengerben úszni – pillantott ragyogó szemmel Dustinra.
– Most ugye csak szórakozol? – nézett rá kérdőn, elvégre ez igencsak abszurdnak tűnt. Egyáltalán nem erre a válaszra számított. Pedig millió elképzelhetetlen ötlete támadt hirtelen.
– Nem – csóválta meg a fejét könnyedén. – Te is tudod, hogy világ életemben oda akartam menni.
– Hát, akkor menj! – vágta rá lelkesítően.
– Mi az, hogy menjek? – ráncolta össze a szemöldökét zavarodottan.
– Hát, fogd magad és puff… – csettintett az ujjával, mintha ez az egész varázslat így működne. Mintha a fiú tényleg könnyedén teleportálhatna.
– „És puff”? – utánozta Jake a bátyja mozdulatait hitetlenül.
– Igen, fogod a képességed, és ott vagy, ahol csak akarsz, nem igaz?
– Nem, nem – rázta meg a fejét elmosolyodva. – Én veled akarok menni – mutatott rá Dustinra könnyedén.
– Ho-hogy mi? – nyökögte szerencsétlenül, miközben bambán a fiút bámulta, és hirtelen tényleg fel sem fogta, hogy mi történt.
– Veled akarok menni – ismételte meg magát egyszerűen.
– De Jake, én… – akadt el a szava. Fogalma sem volt, hogy most mi lenne a helyes: ha tényleg bármit megtenne a testvéréért, vagy az, ha azért próbálna józan ésszel gondolkozni és nem túlzásokba esni?
– Dustin, muszáj, szükségem van erre – vágta rá keményen, de aztán elcsendesedett. – Ha tényleg ez a… a vége – nyögte ki nagy nehezen –, akkor… mármint, gondolj már bele… ez, ami nekem most itt van – tárta szét a kezét utalva a helyzetre –, ami most nekünk megadatott… Hülye lennék az életem utolsó és egyben legnagyobb ajándékát elpocsékolni – jelentette ki ezt már tömören és tárgyilagosan.
– Jake… – vált számára egyre kínzóbbá hallgatni a testvérét, főleg, mert tényleg bármit megtett volna érte, de ez teljesen lehetetlennek tűnt.
– Dusty. Én kaptam valamit, amit senki más nem. Egy utolsó esélyt. Egy utolsó kívánságot, és nem akárhogyan, hanem megfejelve életem legfontosabb dolgával.
– Mivel? – nézett rá zavarodottan, és most épp azt nem érette, hogy miről beszélhet az öccse. Mi élete legfontosabb dolga?
– Hát veled, te szerencsétlen! – lökte meg a vállát Jake játékosan.
– De… – akadt el ismét a szava. Egyszerűen képtelen volt magához térni.
– Dustin, mi kaptunk egy utolsó lehetőséget, hogy te és én elköszönhessünk egymástól. Eddig nem értettem, de most már látom. Ez az egész azért történt meg, hogy mielőtt elmegyek, még megkaphassam azt, amiről mindig is álmodtam. Ráadásul te is itt vagy nekem. És így vagy úgy, de lehet, hogy ez még neked is egy ajándék. Ez az én búcsúajándékom.
– Jake, könyörgöm, ne beszélj ilyeneket. Nem akarom, hogy meghalj. Nem kell, hogy meghalj – helyesbítette magát feszülten, és újra egyre nehezebbnek tűnt számára elviselnie ezt a gyötrelmes helyzetet.
– Hé – kapta el a bátyja karját erőteljesen. – Akárhogy is lesz ennek most vége, mi azért megadjuk a módját, rendben?
– Jól van, azt csinálunk, amit akarsz – ment bele életuntan. – De ez akkor is… – rázta meg erőtlenül a fejét, miközben készen állt volna ismét hadakozni.
– Akkor is mi? Badarság? – mosolyodott el ragyogó arccal, és immár újfent visszajött a régi, fanatikus módon lelkesedő énje.
– Nem. Inkább abszurd. Most hogy ilyen állapotban vagy, mármint a kórházi éned, ha én bejelentem anyunak, hogy lelépek…
– Jaj, megmondod, hogy muszáj kikapcsolódnod egy kicsit, és amúgy is, nézd a jó oldalát, nem kell csak egy jegyet venni. Én ingyen utazom – gúnyoldódott elfeledve az előző fájdalmát.
– És biztos nem jó valami közelebbi? – próbálkozott be Dustin még egyszer utoljára, hátha sikerül észhez téríteni az öccsét.
– Ez életem utolsó lehetősége, akkor már legyen tökéletes.
– Oké – egyezett bele, de tudta, hogy mennyire bonyolult dologra is adta a fejét, és hogy ez még mivel járhat majd. Ezúttal pedig nem a diliház volt a legrosszabb…
– Csúcs vagy! – ugrott Jake a nyakába szinte felborítva a bátyját, aki viszont nem sokkal később félretolta őt, és rendesen felült:
– Te foglalj egy jegyet Ibizára – mosolygott az öccsére, majd elkomolyodott az arcán lévő kifejezés: – Én meg addig beszélek anyuval – állt fel gondterhelten a homlokát dörzsölgetve.
– Máris! – ugrott fel Jake is boldogan, Dustin pedig látva testvére ragyogását, ugyanannyira magáénak is érezte ezt a boldogságot.
Végtelenül hálás volt a sorsnak, vagy legyen az bármi is, ami ezt megadta neki, hogy ez itt most tényleg a valóság lehet.”

Remélem, tetszett! 🙂

MEGRENDELEM

Vissza a többi részlethez


Francesca H. Nielk 2024
Facebook oldal | Instagram | YouTube csatorna | Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A vállalkozás létrehozását és fejlesztését a „Vállalkozó Start” program keretében az OFA Nonprofit Kft. támogatta.
A támogatás forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosította.


RENDELÉS