Daniel, Egyéb, Francesca H. Nielk

Zenék, amikre a DANIEL-t írtam

Sziasztok!

Elég rég nem jelentkeztem, pedig múltkor azt ígértem, hogy hamarosan találkozunk.
Ennek a kisebb eltűnésemnek több oka is volt. Köztük például, hogy gőzerővel dolgozom a tizenegyedik könyvem megírásán, másrészt pedig valami olyanon töröm a fejem, ami remélhetőleg sokkal nagyobb kaliberű lesz, mint maga a könyvkiadás volt (pedig azért az sem volt egy egyszerű feladat). Mindenesetre ezekről majd akkor, ha eljön az ideje.

Na de, hogy végre a lényegre térjek. A mai blogbejegyzésemben arra gondoltam, hogy röviden (hol kevésbé röviden :D) bemutatnám, hogy milyen zenék ihlettek a Daniel írása közben. Na jó, talán ez egy kissé eltúlzott, hogy ezek ihlettek, de az biztos, hogy nagyon sokat besegít, ha valami olyan szól a háttérben, ami hangulatilag a helyén van. És igen, sokszor van olyan is, hogy a közben szóló számok hatására beleíródnak dolgok, és már arra is rájöttem, hogy ilyenkor előszeretettel megtalálnak engem is a kellő zenék maguktól. Mintha éreznék, hogy oké, akkor most kell megtalálnod ahhoz, hogy minden az igazi legyen. 😀
Persze, néha olyan is van, hogy tudatosan választok egy-egy számot, merthogy azok biztos illenének oda, de az esetek kilencvenkilenc százalékában ez a taktika nem jön be. 😀

Elsőként megmutatnám azt, amit egyszer már megosztottam veletek, amolyan hangolódásként még a könyvbemutató előtt, ami most már több mint egy hónappal ezelőtt volt. (El sem hiszem, hogy már ennyi idő eltelt, bár történt is azóta rengeteg minden.)
Kis háttér-információként elmondanám, hogy ezt a számot először, ilyen formátumban, az X Company első részének a végén hallottam, és már akkor beleszerettem (amit mellesleg majdhogynem végig Magyarországon forgattak, úgyhogy akár bele is nézhetnétek, ha az ilyenek, hogy itthon készültek, vagy maga a sorozat témájának a boncolgatása érdekel.)
Mindenesetre számomra ez a dal tökéletesen passzolt a Daniel a nyomasztó atmoszférájához, és nagyon jól tudtam rá írni. Szerintem még maga a szöveg is találó az egész könyvre.
Külön tetszik benne, hogy tényleg az egésznek van egy olyan hangulata, ami számomra elgondolkoztató. Nem is tudom, hogy írjam le, hogy értsétek, mire gondolok. Nem tudom, olyan mély az egész, ennél jobb szót most nem találok így hirtelen, de szerintem azért ti is érzitek, ha semmi mást nem csináltok, csak figyeltek, miközben hallgatjátok.
Szóval a szám:

A következő három számot összecsapnám egy bekezdésbe, elvégre az előadó ugyanaz. Fogalmam sincs, hogy ez itt épp akkor, hogy jött szembe velem, hiszen nem igazán szokásom ilyenfajta zenéket hallgatni, de ez itt akkor valamiért nagyon jól jött. Talán egy kis titkot ezzel most elárulok (bár ezeknek a titkoknak, majd új bejegyzést tartogatok), de talán az itteni első számnak köszönhető, hogy végül Violet bekerült a képbe, pedig nagyon nem volt betervezve. Bár ez a könyv tökéletes példa arra, hogy mennyire minden kedve szerint magát változtatja. Na de nem is hiszem, hogy sokat magyaráznom kéne, hogy az első két számot melyik részeknél használtam. Az utolsóra viszont egy kicsit kitérnék, hiszen azért az már egy fokkal komolyabb, mint a többi. Az már jó volt a kissé elgondolkozósabb jelenetekhez, ahol Daniel a saját gondolataival csatározott.
Na de, hogy mik is lennének ezek, hát tessék, a kissé jobb kedvű dolgok:

És akkor az, ami azért már valamilyen szinten visszatért az igazi Daniel feelinghez:

A könyv közepétől, vagy nem is tudom, mikortól, ahonnét azért már kezdett komolyodni Violettel a dolog, ott valahogy az eddigi számok sem működtek, szóval sikerült egy jó kis váltás. Legalább is nekem bejött, hogy egy kicsit komolyabb számok kerültek előtérbe:

A másik pedig egy spanyol dal lenne, ami még ehhez a „bontakozó szerelem” témához vágott.
Ezt majd idővel úgyis észreveszitek, de élek-halok a spanyol nyelvért, még ha én magam egyelőre sajnos nem is beszélem. 😀
De hát mint mondani szokás, ami késik, az nem múlik…

Utolsó előtti számként jöjjön az, amit már csak a vége felé hallgattam néha-néha, de volt amelyik jelenetnél nagyon nagy segítségemre vált. Szóval nem is baj, hogy addig váratott magára, hogy végül még üthessen egyet:

A végére pedig maradt az, ami tényleg az egész könyvnek az alapját képezte. Még mai napig rengeteget jelent nekem, de már csak nagyon ritkán hallgatom meg. Ez tipikusan egy olyan szám, ami majdhogynem ténylegesen fizikai fájdalmat okoz. Elmondani nem tudom, hogy mennyi dolog történt velem és mennyi érzés járt át, miközben ez szólt. Ha a többi számot nem is hallgattátok meg, ez valami olyan, amit egyszer mindenkinek érdemes lenne. Lenyűgöző és pokoli fájdalmas.
Nem is értem, néha amikor írás alatt csak ez az egy zene szólt, miért lett Daniel hangulata olyan, amilyen. 😀 (Na jó, persze azért ebben a hangulatban nyilván maga a történet menete is részt vett :)) De azért talán ez így már érthető, hogy miért is vált olyanná a Daniel – mármint ezúttal már úgy mint könyv –, amilyenné.
Azt pedig, hogy végül csak így alakult, utólag már cseppet sem bánom, elvégre ezzel, hogy ez lett belőle, tényleg igazi mondanivalója lett a könyvnek. Pedig nem indult ám ekkora nagyszabású dolognak, amikor még az ötlet éppen csak megfogalmazódott a fejemben.
Na de ti is nézzétek meg, hogy miről beszélek. Ha gondoljátok és kíváncsiak vagytok, hogy vajon mit is éltem át a Daniel megírása közben, akkor próbáljatok ezt hallgatva beleolvasni a könyvben lévő sorokba, és megtapasztalhatjátok, amit én megtapasztaltam a megalkotása alatt.

Ha tetszett a bejegyzés, vagy csak elmondanád, hogy te mit gondoltál az itt szereplő számokról, vagy észrevettétek a hasonló érzésvilágot, miközben belehallgattatok ebbe-abba, akkor örömmel várom a kommenteket. 😉

Én pedig úgy tervezem, hogy a következő blogbejegyzésemet még idén megosztom veletek, hiszen már azzal is majdhogynem készen vagyok. Most viszont Szilveszterig hagyom, hogy ezt meg tudjátok emészteni, aztán majd jelentkezem. 😀
Ha mást nem, elsején, hiszen nálam sosem tudni, hogy mit csinálok majd az év utolsó napján. 😀 Bár nem hiszem, hogy a tavalyi tizennyolc órás írás rekordomat idén sikerülne megdöntenem, de ha úgy adódna, hogy mégis megpróbálkozom vele, akkor tényleg csak jövőre jön a következő bejegyzésem. 😀
Mondjuk szerintem, azért ti sem unatkoztok annyira az évbúcsúztatás közepette, hogy az én blogbejegyzésemet várjátok köröm rágva. 😀
Mindenesetre bármit is csináltok majd, érezzétek jól magatokat. Én biztos jól fogom, ha írok, és minden bizonnyal írni is fogok. Elvégre ilyen megszállott vagyok. Míg mások buliznak, addig én a laptop előtt görnyedezem. 😀
De hát ez az, ami engem igazán boldoggá tesz. Ami éltet…

Most pedig ezzel a mondattal búcsúznék is mára.
Legyetek jók, sziasztok! 😉

2 hozzászólás “Zenék, amikre a DANIEL-t írtam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*